Minden kisgyermek kíváncsi a környezetére, szeretne szüleinek megfelelni, és már nagyon szeretne ő is „nagy” lenni. Ez teljesen természetes. Éppen ezért eljött az ideje annak, hogy megalapozzuk náluk ezt a „nagy”-ságot. Hogyan? Nem elég etetni, öltöztetni és óvodába-, iskolába járatni, hanem az erkölcsi nevelést, az erényes viselkedés alapjaira való rávezetést is időben el kell kezdeni. Hajaj, erkölcs, erény … és nevelés?! Ezektől a szavaktól eleinte megriadnak az emberek, pedig miről is van szó? Magáról a nagybetűs Életről; annak megtanulásáról, hogy a jó a rossztól hogyan különböztethető meg. Már gyermekkorban, külső segítség nélkül is bármikor képes legyen a kérdések és kételyek rengetegében eligazodni.

Mielőtt a gyermekek erkölcsi nevelésével foglalkoznék, néhány szóban az etika fogalmi alapjait szeretném összefoglalni, hogy könnyebb legyen később néhány dolgot megérteni.

A társadalom normák alapján működik: ezek írott és íratlan szabályok összességéből állnak. Írott szabályoknak általában a törvényeket nevezzük, íratlannak pedig az erkölcsi szabályszerűségek összességét, amelyek megalapozzák a társadalom létét: megkülönböztetve a közösség számára jótól az ártalmasat, vagyis a rosszat. Az etika, mint a filozófia gyakorlati ága, épp ezt vizsgálja, hiszen a cselekvés értékjellegével foglalkozik. Az etikát ezért erkölcsfilozófiának is nevezik. Az ókori görögök elkülönítették egymástól jelentésük alapján az ethosz (szokás…) és az éthosz (jellem, erkölcsi arculat) szavakat. Erkölcsös viselkedésnek nevezzük, ha valaki a közösség érdekeit szem előtt tartva próbál megfelelni az általánosan elfogadott normáknak, és ennek alapja az erény, amely olyan pozitív készségek összessége, amely segít a jó felismerésében, amennyiben a kötelesség (tanult) és a hajlam (belső késztetésből eredő) harmonizál egymással. Az erkölcsös igyekezettel elért képesség alapján az ember szívesen teszi a jót, és kerüli a rosszat. A jó és a rossz jelen van a közösségek életében, amióta csak ember él a Földön, ám a jóra való törekvés többnyire győzedelmeskedik a rossz felett; ezt nevezzük erényes cselekedetnek.

Négy alapérvényű erényt különböztethető meg, melyeket sarkalatos erényeknek is neveznek: okosság, igazságosság, bátorság, mértékletesség. Ezen kívül a kereszténység térhódításával megszülettek a teológiai alaperények: hit, remény szeretet. Ez nem jelenti azt, hogy a többi erény kevésbé fontos, hiszen az élet minden területén hasonló értékkel vannak jelen.

Ezek után már kissé érthetőbb talán, hogy nem elhanyagolandó szempont gyermekeink életében, hogy megtanulhassák időben: mi a Jó és mi a Rossz?! Persze minden relatív, vagyis viszonylagos, ezért én csak az általános érvényszerűségekre szorítkozom.

Nézzük először a sarkalatos erények közül az okosságot!

Mikor mondjuk azt a kis porontynak, vagy a már ifjúkor határát súroló gyermekünknek, hogy okos vagy? Természetesen akkor, ha valami jót tett, vagy jól cselekedett. Ezt azonban teheti egyszerűen csak ösztönösen is; ez már önmagában véve jó alap. De hogyan tanítható az, hogy valaki okos legyen, ha itt most nem az iskolai anyagok bemagolására gondolunk? Az előbbiekben már volt róla szó, hogy ez egyrészt hajlam, másrészt neveléssel érhető el, de önmagában véve nem elég a szülők, nevelők példamutató magatartása, viszont nagyon fontos alaptényező ezen a rögös úton. A szülők és környezetük következetessége az alap, amely ebbe az irányba terelheti a gyermekeket, akik próbálgatják a szabályszerűségek megszeghetőségének határait nap, mint nap. Türelmesen, minden alkalommal el kell magyarázni, hogy ha valami nem úgy jó. Van, amit gyorsan megjegyez, mint pl. hogy ne nyúljon a tűzhelyhez, mert forró; ez a későbbiekben a döntéseihez jó alap; vagy, milyen játékot játsszon, hogy az fejlessze és előrevigye (okossá tegye)? Amennyiben a verekedni szeret, rendszeresen elbeszélgetve lehet felhívni a figyelmét arra, hogy pl. az autós versenyzős sokkal jobb, mert nem okoz bosszúságot a szülőknek (tehát jót cselekszik), viszont saját magának szerezhet büszkeségre okot adó győzelmet; vagy a ruharongálós fáramászás helyett, ha focizik, esetleg biciklizik stb. még fejleszti is magát játék közben. Nehéz persze egy-két példával szemléltetve a lényeget kiemelni, hogyan is lehet okos valaki, de arra mindenképpen elég, hogy rávilágítson egy nagyon fontos kérdésre: nem elég szidni, vagy leteremteni a gyermekeket, ha saját jóérzésük elérése érdekében másképpen értelmezték a jót, sokkal inkább alternatívákat kell felajánlani a (rossz) helyett, rávilágítva mindemellett, hogy miért jó vagy jobb ez a megoldás a másik helyett. Mindennél fontosabb azonban, hogy dicsérjék őket gyakran, néha még akkor is, keresve erre az alkalmat, ha egyébként egy pofonnak épp eljött volna az ideje. Érdemesebb ilyenkor azt mondani, hogy okos voltál (részben, kicsit, esetleg egyáltalán nem), de jobb lett volna, ha így vagy úgy csinálod: ugye legközelebb megpróbálod? – kérdéssel nyitva számára újabb távlatokat. Fontos szempont, hogy jóvá csak szeretni lehet, büntetni nem!

A beszélgetés egyre kevésbé „divat” a családi életen belül. Mindenki teszi a dolgát otthon, és alig-alig szól a másikhoz. Pedig nagyon fontos elmesélni egymásnak, hogy aznap vele mi történt, megkérdezni, hogy őt milyen hatások érték?! Ebből is levonható, hogy ki mint cselekedne a másik helyében, és milyen tanácsot adna, ha kérdeznék tőle. Segítsük hozzá a gyermeket, akár saját példákon keresztül szemléltetve, vagy környezetükben történt hibákat elemezve, hogy megtalálhassa önnönmagát. Tanuljon meg figyelni arra, hogy ha keresi a jót, szükségszerűen fejlődik, és szép lassan ő is „nagy” lesz, hiszen a kérdések vonzzák a válaszokat és az okosság a döntésekben nyilvánul meg!