Erények a csapatsport szolgálatában

A sportolás a szervezet edzettségét alapozza meg, a lélek kiegyensúlyozottságához járul hozzá, miáltal az egészséges életmódot biztosítja gyakorlója számára. Előnyei, általánosságban véve: fokozott koncentráló képesség, kitartásra-, céltudatosságra nevelés, továbbá fejleszti az áldozatkészséget, erősíti az öntudatot. Hátrányai, hogy fárasztó, sérülésekkel járhat, vereség- és kudarcélmény okozója lehet.

Gyakran választanak a gyerekek olyan sportágat, amelyben az eredményért vagy a győzelemért nem egyedül ők a felelősek, mert egy csapat tagjaként a közös célért, a többiekkel összefogva küzdenek meg, mint pl. a labdajátékok: futball, röp-, kézi-, kosár-, vízilabda, jégkorong stb. A csapatsportokban több játékos, közösséget alkotó küzdelme az alap, az együttesen elérni vágyott győzelem a cél. Ugyanakkor különálló személyek, alkalmasint már kiforrott egyéniségek küzdenek együtt valamiért: kupáért, éremért, hírnévért. A közös célért küzdő sportoló mégis gyakran magára van utalva a pályán, bármennyire is közös a játék, amelyben részt vállal, mint csapattag. Elsősorban önmagát kell a cél elérése érdekében meggyőznie és belső vívódásait leküzdenie, keresve a csapat számára is legjobbnak tűnő megoldást. Ott és akkor, adott helyzetben és időben az egyén azonban maga dönt, -küzd, -akar és -tesz valamit a közösségért, az együttes célért: a győzelemért.

A világban történő dolgokat két nagy csoportra bonthatjuk: jó és rossz viszonylatában vizsgálva őket. Az erények olyan pozitív készségek az emberben, amelyek segítenek a jó felismerésében, amennyiben a kötelesség (tanult) és a hajlam (belső késztetésből eredő) harmonizál egymással. Az erényes viselkedés nem okoz kényelmetlenséget, különösebb rákészülést sem igényel, hiszen az belső késztetésből eredő indíttatás, arra, hogy (saját meglátásai szerint) cselekedje a jót, a legjobbnak vélt utat járja és válassza, maga és környezete számára. Négy alapértékű erényt különböztetünk meg, amelyeket sarkalatos erénynek nevezünk. Bizonyítható módon vannak jelen minden ember életében, akkor is, ha nem jelzik, vagy jelölik minden alkalommal külön-külön jelenlétüket. A csapatsportokban (is) gyakorlati jelentőségük van.

Okosság: – átgondolni a játékszituációkat, és erre alapozva mozgatni-,
kiszolgálni a játékostársakat; – „látni a pályán”, hogy mikor kit és hogyan lehet játékba hozni; – megfogadni az edző tanácsait, ő a szakember, jót akar még akkor is, ha kemény, kiabál, követel, néha túl szigorú; – belátni, a szabálytalanságot büntetés követheti, a bíró ítéletével nem szabad/lehet vitatkozni, szidni őt, vele szemben emelt hangnemben kommunikálni, mutogatni neki, mert 1. nélküle nincs játék, 2. az esetleges kiállítás a csapat játékának erejét gyengíti, esélyeit csökkenti; – alkalmazkodni, mert a csapatban sokféle jellem, -tehetség játszik, kedves épp úgy lehet, mint nehéz természetű, de lehet, hogy csak pont a meccs napján érzékenyebb, rossz kedvű; – lemondani bizonyos ételekről vagy esti szórakozásról: túlsúlyosan vagy kialvatlanul nem tudja hozni a formáját és a csapatnak ezzel kárt okoz; – helyén kezelni a hírnévvel és/vagy sok pénzzel járó életmódváltozást: a szerénység előny, a nyegle, nagyképű, lekezelő, nemtörődöm sportoló előbb-utóbb saját csapdájába esik és kirúghatják/kiközösíthetik; – önkritikát gyakorolni, ha valami nem megy elég jól, külön időből, egyéni módon érdemes magát fejleszteni: dobás-, rúgástechnika, mozgáskoordináció stb.; – megbecsülni a (saját) tehetséget, önfeláldozással és teljes erőbedobással, maximális energiaráfordítással dolgozni, azért hogy a közös álom valóra válhasson.

Az okos döntések sorozata segíti az identitástudat kialakulását: a valahova és a valakikhez tartozás érzése erősíti a sportolót. A saját szimbólum és jelrendszer kialakítása által való eredményes csapatélet, közös jövőkép, perspektíva, normakövetés és a szabályrendszer ismerete; példaképek tisztelete és a tradíciók ápolása erősíti a jellemet és a csapatszellemet.

Bátorság: – felelősséggel tartozni egy csapat részeként a többiek munkájának eredményességéért;  – vállalni a csapatért néha a saját fájdalomküszöböt megemelve a vetődést, ütközést, nagy esést; – merni dönteni saját poszton játszva a pillanat töredéke alatt: rádobja/rúgja maga vagy lepasszolja, hiszen ha rosszul dönt, az a csapat egész munkáját tönkre teheti; – küzdeni az önmegvalósítás vágya ellen: jobb helyzetben/pozícióban lévő társnak átengedve az esetleges dicsőséget eredményező akciót, vagy annak befejezését; – harcolni a csapatért a végsőkig, fáradtságot, néha kisebb sérülést érezve is végigcsinálni; – lemondani a játéklehetőségről és elhagyni a pályát, ha a sérülés akadálya lehet a jó végeredménynek; – küzdeni töretlenül egy erősebb csapat ellen is, -a klubbért, -a játékostársaként, -az önbecsülésért.

Igazságosság: – tudni és elfogadni, hogy kinek hol a helye, csapaton belül mi a jó poszt számára: nem szabad az edzővel vitába szállni, mások babérjaira törni; példamutató magatartást kell tanúsítani: – vállalni a saját hibát, nem másra terelni a gyanút; – kiállni a közösségért, a ha csapattárs bajba kerül, meg kell védeni; – merni kiállni a jó ügyért (igazságért), és elmondani, ha valamit másképpen kellett volna, kellene csinálni; – mérlegelni vitás helyzetben, de a csapat érdekei élvezzenek előnyt; – megbecsülni a közönséget, mindig kellő tisztelettel bánjon a sportoló a közönséggel, mert ők azonosulni vágynak vele, értük/helyettük is küzd: mindent tegyen meg azért, hogy jó és élvezhető játékot lássanak, hiszen pénzt adnak ki és idejüket áldozzák, hogy szurkolhassanak; – kötelesség önmagával szemben és csapattársai felé a sportolónak, hogy tudása legjavát nyújtsa: ne váljon méltatlanná saját munkája által szerzett hírnevére; – becsületesen viselkedni anyagi javak és sportérdemek kiosztásánál; – Fair play szabályait messzemenőkig tisztelni kell és be kell tartani, e nélkül lehet küzdeni egymás ellen, de nem érdemes, mert az már nem a sport keretei közé tartozik.

Mértékletesség: – ismerni saját adottságokat és annak megfelelően viselkedni: szerényebb képességű vagy alacsony, de szorgalmas vagy erős játékos is lehet a csapat alappillére/hasznos tagja; – beosztani az energiát és annyit használjon fel szervezetéből, amennyit még egészségkárosodás nélkül elbír: ha lesérül, megbetegszik, a csapat láthatja kárát; – becsülni az egészséget, ne viselkedjen önpusztító módon: túlzott étel, -ital bevitel, nem kívánatos szerek használata, hamar a csapat teljesítményét gyengíti, és rossz példával jár elöl; – belátással élni, ne vágyjon másra, mint, amennyit tehetsége/adottsága enged: pl. nem lehet csapatkapitány, ha nem alkalmas rá, vagy a csapat kedvence, ha humora, habitusa nem megfelelő erre; – „Két lovat egy fenékkel nem lehet megülni”, ha valaki sportol és felelősséggel tartozik csapata munkájáért, a többiek boldogulásáért, ne vállaljon más feladatokat, amelyek elvonhatják az energiáját vagy a figyelmét a közös célról; – tisztelni mások lehetőségeit, érzelmeit, ne kérkedjen felszerelésével: neki jobb-, divatosabb-, márkásabb van.

A sarkalatos erények: bátorság, okosság, igazságosság és mértékletesség külön-külön is fontos szerepet játszanak az emberek életében, de egymás nélkül nehezen értelmezhetőek. Kiegészítik egymást, segítenek eligazodni a jó keresése közben, újabb, nem kevésbé fontos erényekre irányítva a figyelmet.

A csapatjátékot választó sportolók egyéniségének meghatározó elemévé válik egy idő után a felelősségtudat mások iránt, az irányítóképesség, becsületesség, öntudatos és célorientált életvitel, szolidaritás mások gondjai iránt, szorgalom és állhatatosság, tisztesség és szerénység… de az ember alkalmasint gyarló és feledékeny. Az irigység néha elvakítja a szellemet, a kapzsiság elferdíti a jellemet, a veszíteni nem tudás meggyötri a lelket, a pénz, hatalom és hírnév keménnyé teszi a szívet, az önuralom hiánya eltörölheti a múlt dicsőségét, a gőg ellehetetlenítheti a jelent, és a rengeteg áldozat, lemondás, önfeláldozás, mind kárba veszhet: élvezhetetlenné válhat a jövő. A jót rendszeresen megkísérti a rossz, bár néha nehéz eldönteni, hogy az egymáshoz való viszonyításban melyik is kerekedik okkal-joggal felül. Vannak a sportban azonban abszolút kategóriák a jó megítélésére, és ennek tükrében: Bátran kell vállalni önnön szervezetének korlátait, okosan kell dönteni, a mértékletesség jegyében tudni kell nemet mondani, hogy a sportban igazságos (igaz) híre megmaradjon!

Rossz döntés miatt, vagy a könnyebb(?) érvényesülés reményében az ajzószerek, doppinglehetőségek olyan teljesítményt eredményeznek, amelyek már nem az adott személy alapképességeit és tulajdonságait tükrözik: hazugság-, kapzsiság és gátlástalanság medrébe terelhetik gyenge jellemű alkalmazóikat, nem utolsósorban esélytelenekké válhatnak a szabad akarat gyakorlására saját életük irányíthatósága felett, pillanatnyi örömlehetőségért vagy egy esetleges győzelemért. Botorság a lelkiismeretet ilyen traumának kitenni, és önnönmagát azzal ámítani: meg tudtam csinálni!? Nem! Ne áltassa magát: nem volt rá képes! Egyedül nem ment, és ami a legrosszabb, veszélyeztette csapattársai legális örömérzetét is. Ö maga pedig maradandó és visszafordíthatatlan testi-lelki mellékhatásként élhet azzal a tudattal, hogy fiatalon mond le a büszkeségről, és sportpályafutását méltatlanul, megaláztatással bélyegezi meg, fejezi be, vagy az egészséges szervezet helyett betegen és/vagy nemzésképtelenül élhet a későbbiekben.

A sportember azonban belátja, a többség ösztönösen megérzi, vagy csak egyszerűen a sok-sok lemondás árán szerzett boldog pillanat által megtapasztalja, hogy a sport nemesít, tartalommal tölti meg napjait. Az idő múlása, a győzelmek és kudarcok emléke, a mozgás örömérzete rádöbbenheti, hogy valahova tartozik, barátai szeretik, családja büszke rá és már nemcsak neki vannak példaképei, hanem ő maga is azzá válik.

TölgyesiLívia

2011. április 29.