Az nem kérdés, hogy 6-7 éves korban elkezdődik az iskolai nevelés, hiszen ekkor válik tankötelesé a gyermek. Azonban vannak családok, akiknek sokkal nagyobb fejtörést okoz az iskolaválasztás, mint szülőtársaiknak, hiszen gyermekük az átlagostól valamilyen mértékben vagy szinten eltérő; mozgásában korlátozott: végtaghiányos, és tolókocsiba kényszerül, látás- vagy hallássérült, szellemileg enyhén vagy közepesen retardált, de érzelmileg erősen kötődik szüleihez, testvéreihez; szeret ő is mint a többi gyermek, kedves és figyelmes vagy büszke és állhatatos, kitartó és… tanulni szeretne ő is, mint hasonló korú társai.

Első és legfontosabb kérdés ebben az esetben, hogy speciális iskolába írassák gyermeküket, vagy …? Ez a nagy kérdés, milyen választási lehetőségük van még? Amennyiben kerekesszékhez van kötve, akkor csak olyan intézménybe lehet őt járatni, ahol megoldott az akadálymentes közlekedés, és biztosítva van a gyermek számára az osztályteremben is az elhelyezkedés: megfelelő magasságú, szélességű, dőlésszögű pad, lehetősége van arra, hogy szemben helyezkedjen el a táblával, ha gerincproblémái ezt megkívánják stb. Urambocsá’ el tud menni szünetben egyedül oda, ahova a király is gyalog jár. Van-e az iskolában fejlesztőpedagógus, lehetősége nyílik-e a gyermeknek mozgás-, zeneterápiára járni, vagy el tudják-e vinni úszni, és felkészültek-e a tanárok arra, hogy elfogadtassák őt a többiekkel.  Amennyiben mindez biztosítva van az adott intézményben, akkor is további kérdések zaklathatják fel a szülőket: olyan helyre menjen, ahol csak vele egyforma adottságú társakkal találkozik, vagy próbálják integrálni és egészséges gyermekekkel együtt járjon iskolába? A kérdés alapos megfontolást igényel, és elsősorban a gyermek pszichés állapotát kell figyelembe venni. Nagy változás az ő kicsiny életében, hogy elszakad a szüleitől és napközben most már egy idegen közegben kell, úgymond egyedül megállnia a helyét. Persze lesznek segítői, de nagyon fontos, hogy befogadják-e majd, hiszen ha hasonló sorsú társakkal lesz együtt, akik megértik, hogy a lépcső egy leküzdhetetlen, vagy, hogy minden helyváltoztatás egy akadályokkal való küzdelem, akkor talán hamarabb beilleszkedik, de ha az „egészségesek” piszkálni, csúfolni fogják, azt hogyan tudja tolerálni, meddig bírja és milyen lelki sérüléseket okozhat neki ez? Ezen felül, nem elhanyagolandó kérdés, hogy milyen távolságra van az otthonuktól az iskola, mert lehet, hogy az viselné meg nem csak szülők idegeit, hanem a gyermekét is, hogy nagyon korán kell kelni és későn ér haza. Minden gyermek életében meghatározó, hogy egy figyelmes, megértő és kedves tanító nénihez kerüljön, de ebben az esetben ez fokozottan érvényes, hiszen nem elég, hogy megtanul írni, olvasni, itt szerzi meg első tapasztalatait a nagy betűs Életről a gyermek.  Meg kell adni neki a lehetőséget iskolai szinten is, hogy ő is kiteljesedhessen és szakkörökben, külön foglalkozásokon mutathassa meg, hogy ő is kiemelkedőt tud alkotni: irodalmi szakkör, példaképként említhető Böszörményi Gyula, vagy sportolói eredményekkel tud kiteljesedni: úszás, kerekesszékes kosarazás, -vívás, stb.

Ha vak, gyengén látó vagy hallássérült, szinte nem is kérdés, hogy speciális elbánásban kell részesülnie, és ebben az esetben gyakran még a nagy távolságra található intézmény is áldás, de a szülőknek bizony nagy teher, hogy az iskolai beilleszkedésnél milyen módon is segíthetik leginkább gyermeküket. Az adott intézményben szükséges a külön odafigyelés, brei-írásos könyvek vagy jeltolmácsok jelenléte, és a szeretetteljes közeg, ami keresztülsegíti a kisgyermeket a kezdeti nehézségeken, irányítja őket az élet rögös útjain. Az integrálás, azonban itt sem teljesen kizárt lehetőség, mert, ha az adott iskola vállalja a külön bánásmódot, akkor nem feltétlenül kell a gyermeket órákon át utaztatni. Vannak tapasztalatok arra pl., hogy osztálytársai és tanárai segítségével végigjárta a nyolc osztályt egy vak kislány (Pomázon a Sashegyi Általános Iskolában). A sport itt is fontos szerepet játszik, és sok-sok sikerélményhez juttathatja, büszkeséget eredményezhet és kitartásra nevel, pl. a vakok/gyengén látók csörgőlabda edzésein-, bajnokságain való részvétel.

A szellemileg enyhén sérült gyermekeket ma már rendszeresen integrálják, de a szülő felelőssége, hogy ezt választja-e, milyen intézményi keretek közé járatja a gyermekét? Sok helyen vannak speciálisan képzett tanárok, fejlesztőpedagógusok, akik tudják és értik ezeket a kicsiket, és segítik őket az alapok megszerzésében (is). A gyermek lelki beállítódása az első és legfontosabb, amit a szülőnek figyelembe kell vennie, hiszen a gyermekszáj nagyon kegyetlen tud lenni. Az állandó piszkálás, csúfolódás ki tudja készíteni még a felnőtteket is, nemhogy egy ilyen kis porontyot. Gyakran kerülnek bajba az enyhén fogyatékos gyerekek, hogy nem ismerik fel idejében rendellenességüket. Az iskolaérettségi felmérés lehet egy szűrő erre a problémára, de első osztályban ennek mindenképpen ki kell(ene) derülnie. Sajnos ez nem mindig ennyire egyszerű, ha azonban bebizonyosodik, hogy az átlagostól eltérő képességű a gyermek, kezelni kell a problémát, nem pedig struccpolitikát folytatva nem venni tudomást a bajról. Mielőbb elkezdik a fejlesztést a gyermek életében, annál biztosabb, hogy megtalálhatja majdan egyszer a helyét a társadalomban. Ma már sok féle fejlesztési módszerrel lehet őket foglalkoztatni, ilyen többek között a művészetterápia, ami csak nevében hangzatos, egyébként a gyermekek a színek és formák világában a kézművesség területén szerezhetnek sikerélményeket, ami már önmagában is pozitív és előremutató. Az enyhés fogyatékos gyermekek nagyon sok jó eredményt értek és érnek el Magyarország színeiben külföldön és belföldön egyaránt. Lehet, hogy a szülőknek egy plusz teher, de a gyermek kiteljesedik általa, rendszerességhez szokik, és talán könnyebben elviseli az élet nehezebb oldalait.

Összességében véve, mindig a gyermek érdekeit szem előtt tartva alakítsák ki véleményüket és válasszanak megfelelő iskolát, szabadidős elfoglaltságot, az anyagi feltételeket előre bekalkulálva, hiszen, ha túlvállalja magát a család, az sem feltétlenül jó, de ne feledhesse el a csemete: gyermeknek lenni jó, még ha alkalmanként nehéz is.