Gól a filóba

Félidőben az öltöző mélyén nagy a zsongás. A mai mérkőzésen dől el, hogy melyik futballcsapat nyeri meg az U–14-es bajnokságot. Sokat dolgoztak érte, és a mai tétmeccs ígérkezik az idény legnehezebb mérkőzésnek.

– Hogy van a lábad? – kérdi Zolitól edzője kifele menet. – Jól beleszállt az a nagydarab csatár a térdedbe.

– Igen. Érzem is nagyon.

– Menj, gyorsan fagyasztasd le Misi bácsival! Muszáj játszanod, nincs már több csere.

Zoli odabiceg a gyúróhoz, aki a szünet idejére egy tömlő jeget tesz a bal térdére, miközben Kari bá’, az edző, utasításait hallgatja a többiekkel.

– Mit csinál ez velem? Hiszen ez nagyon kellemetlen. Mit kellemetlen, hideg és fájós! – hangzott az ijedt és egyben elégedetlen morgás, valahonnan alulról, a bal láb felől.

– Hallod? Már megint mi húzzuk a rövidebbet. Én mosom kezeimet, vagyis lábrészeimet. Miért nem tudsz magadra vigyázni? Látod, most bajba kerültünk miattad! – hallatszott a dorgálás testvéréhez a jobb lábtól.

– Hagyjál már! Inkább figyeltél volna oda, hogy hova teszed magad! Most is én bicsaklottam meg miattad – dohogott egyre haragosabban a bal oldal.

– Lári-fári! Már megint rám kened a saját ügyetlenségedet. Nem véletlenül mondják, ha valakinek rosszul sül el valami: Ma bal lábbal kelt fel! – hangzott a gunyoros válasz jobb oldalról, és folytatta tovább a piszkálódást, mert most komolyan haragudott. – Vagy, ha nem tudnád, amikor haragszanak valakire, akkor is a te fajtádat emlegetik: Fene a bal bokád!

– Hallgass, te! Csak az elhelyezkedésed miatt használják rád, hogy te vagy a jobb; még véletlenül sem azért, mert te annyival különb lennél nálam. És tudod mit? Nem is szerettem volna a jobb oldalra születni! Te stréber! – és elfordult a bal láb, de ez a csavart helyzet egy jajkiáltást eredményezett Zoli ajkairól.

– Viselkedj már! Nem látod, hogy a butaságod miatt nem fogunk tudni továbbjátszani? Még a végén Zolit nem állítja be Kari bácsi, és akkor megnézhetjük magunkat! Te, te örök vesztes! – korholta bal oldalán duzzogó testvérét Jobb.

De beállították Zolit. Be bizony, és a két egymással állandóan vetélkedő láb mindent megtett azért, hogy panasz ne legyen rájuk. Az utolsó pillanatig, fáradtságukat feledve, egymást segítve futottak, dolgoztak, amíg… a jobb oldali végtag véletlenül neki nem ütődött a balnak, és ezzel kissé kibillentve lendületéből, a bal láb megrogyott. Zoli hatalmasat esett, de ugrott is fel azonnal, és már rúgott is… Jobbal, egy utolsó nagy gólt!

– Az eredmény 3:3. Döntsenek a tizenegyesek! – hallották a bíró hangját

– Ne haragudj! – fordult oda Balhoz Jobb.

– Hagyj békén! – hangzott a sértődött válasz.

– Kari bá’, én is szeretnék tizenegyest rúgni! Már nem fáj a lábam – lódította Zoli.

– Rendben van! Te leszel az utolsó. Aztán hadd lássák, hogy milyen is egy igazi gól!  – dörrent az edző válasza.

A lábak tüntetően hallgattak; ha tehették volna, egymástól több méter távolságra várakoznak.

„Na, majd én megmutatom ezeknek!” – pufogott magában a bal láb és bosszúra szomjasan fordult magába.

– Gyerünk Zoli! Benned van minden bizodalmunk. Ha kihagyod, oda a Bajnokság! – szállt alá Kari bácsi izgatottsága a duzzogó végtaghoz.

– Igen, igyekszem! – remegett meg az ismerős hang. – Sikerülnie kell! Megpróbálom a bal filót kirúgni, mert azt talán nem éri el a kapus – morogta maga elé Zoli.

– Aha! Mint mindig, most is… Ha  a bal filó a cél, akkor már megint nem engem használ Zoli a rúgásra – hördült fel magát tovább hergelve Bal. – Újra Jobbnak kell rúgnia, ha most keresztbe céloz a kapu bal felső sarkába. Tehát én megint csak tartó pillér legyek? Na, azt már nem!

Miközben Zoli nekifut, és beméri a kapu felső sarkát, hirtelen csak annyit érez, hogy bal lába meginog, és ő botladozva érkezik a labdához, jobb lába cipőorrával éppen csak megérinti a foci szélét, ami szép lassan gurul, de nem száll, nem röpül… hördül a csapat, kétségbe esve rándul a jobb láb, már sikolt is testvére felé:

– Ne tedd ezt! Segíts! Szükségem van rád! Tarts meg! Nélküled nem vagyok teljes! Kérlek! Csak most az egyszer…

Ha így van, az más. Látod, csak kérned kell! – sóhajt kissé lekezelő elégedettséggel, és már lendül is nyeglén Bal, majd röpül a labda… vetődik a kapus, nyúlik a keze, eléri, mindenki látja, már érinti ujja hegyével; ám ekkor csavartan irányt vált a fekete-fehér bőrgolyó… és éled a remény, hogy talán mégsem tudja elkapni, talán még van esély a győzelemre… még sikerülhet a Bajnoki cím… a labda útja véget ér: becsapódik! Be, egyenesen a háló jobb felső sarkába!

– Gooól! Sikerült! Bent van… és én, bal lábbal? – nézi hitetlenkedve Zoli a kapuban nyugvó labdát.

– Bizony! Gól ám a javából! Az én testvérem rúgta! – dicsekszik örömében mindenkire mosolyogva Jobb.

– Köszönöm… de nélküled nem sikerült volna – motyogja felé fordulva kissé szégyenkezve, de boldog büszkeséggel Bal.