Szélike álma

Kicsengettek. Lizi egy hirtelen mozdulattal becsukta olvasókönyvét, és már áll volna fel, amikor meghallotta a tanító néni hangját.

– Ejnye, hova sietsz annyira, még nem fejeztem be az órát. Házi feladat: A Szélike királykisasszony című meséből gyűjtsetek, és írjatok a füzetbe népmesei elemeket! – diktálta, majd megint odafordult Lizihez – Szóval, hova sietsz ennyire?

– Mezei futóverseny lesz két órától, és én is indulok rajta – darálta izgatottan.

– Na, akkor szaladj, aztán ügyes légy, mint Szélike, a királykisasszony Benedek Elek meséjében, tudod, amit az előbb olvastunk el.

Igen, mint Szélike. De őt most épp baleset érte. A hirtelen mozdulatra, ahogy Lizi bezárta olvasókönyvét, ő egyszerűen kiesett, és a kislány ölébe pottyant:

– Most mi lesz velem? – morfondírozott Szélike – Hogy másszak vissza a mesében álló palotámba? Egyébként pedig, mi ez a futóverseny? Esetleg, ha jól belegondolok, mielőtt visszatérnék a mesébe, nos, akár én is elindulhatnék ezen. Nagyon szeretek futni, mindig mindenkit le szoktam hagyni, akkor most itt az alkalom, hogy az olvasóközönségemmel is összemérhessen a tudásomat. Na, Lizi, gyerünk már, nehogy lekéssük a futóversenyt! Hahó, én is jövök veled!

A kislány először észre sem vette őt, csak amikor felállt és valami legurult az öléből.

– Jaj! Óvatosan, ha kérhetem! Au, ez fájt! – dohogott Szélike.

– Hát te ki vagy? – hajolt fölé, óvatosan felemelve őt a földről Lizi.

– Nem ismersz meg? Szélike királykisasszony vagyok, az olvasókönyvedből. Megjegyzem, nem volt szép tőled, hogy szemüveget rajzoltál nekem óra közben, mert a nélkül jobban látok, de ez most mellékes. Gyerünk a futóversenyre! – válaszolt sürgetőn a mesefigura.

– Szóval azt állítod, hogy te az én könyvemben laksz, és miattam estél ki belőle, most pedig a futóversenyemen is részt szeretnél venni? – hüledezett Lizi, majd folytatta – Tegyük fel, hogy elhiszem, mert tényleg hasonlítasz Szélikére – nézett végig a királykisasszony kissé gyűrött ruháján – de miért vinnélek magammal? Én szeretném azt a kétezer méteres futást megnyerni! – fejezte be a kislány.

– Épp azért, hogy megnyerd! Én belebújok a cipődbe, és segítek neked. Na … kérlek… annyira szeretnék én is veled menni… ha már ilyen buta baleset ért, és ide kerültem – nógatta Lizit Szélike.

– Rendben van, menjünk, de az én cipőmbe nem bújhatsz bele, mert az csalás lenne, és én a magam erejéből szeretném megnyerni a versenyt, nem pedig a te segítségeddel – magyarázta Lizi.

Közben kiértek az iskola mögötti rétre. Éppen időben, mert már készülődtek a versenyzők, melegítettek és öt perc múlva rajthoz is állhattak.

– Na, idefigyelj Szélike! Szerintem, az lenne a legjobb, ha feltűrnéd a szoknyádat és szorosan mellém állva, együtt futnál velem… vagy, ha tudsz, nyugodtan hagyjál le! – mondta Lizi, és már oda is állt a startvonalhoz.

– Három! Kettő! Rajt! – hallatszott és már száguldott is a kis csapat.

Lizi kilőtt, kicsit lökdösődtek elől, de neki sikerült a harmadik helyre kerülnie. „Oszd be jól az erődet, taktikus légy, hogy a végén még bele tudj húzni!” jutottak eszébe édesanyja szavai, aki hosszútávfutó volt fiatal korában.

– Gyerünk Lizi, így nem nyerheted meg! Lehagylak! – hallotta a kicsit piszkálódó hangot, s csak annyit látott, hogy Szélike elszáguld mellette.

– Na, azt már nem! – morgott Lizi, és nekilendült.

Lobogott a haja, egyre jobban lihegett, de futott, ahogy a lába bírta, mégis mindig csak Szélike hátát látta. „Nem lehet igaz, nem hagyhat le!” gondolta, és még erőteljesebben futott. Már mindenkit maga mögé utasított, csak Szélikét nem sikerült utolérnie.

– Állj! Befutottál a célba! Megnyerted, állj meg Lizi! – hallotta valahonnan messziről a tanító néni hangját.

Ő csak bambult és lihegett: „Hiszen nem én lettem az első, hanem Szélike” gondolta magában.

– Hogy tudtál legyőzni? – kérdezte elkeseredetten, miután beballagott az iskolába, hogy visszategye Szélikét az olvasókönyvbe. Észre sem vette szórakozottságában, hogy beszélgetés közben a mesefigura nyakába rajzolta az aranyérmet, amit a Mezei futóverseny megnyeréséért kapott.

– Úgy, hogy én a te vágyálmod vagyok! – mosolygott rá Szélike királykisasszony – Egész órán arról ábrándoztál, hogy bárcsak olyan gyorsan tudnál futni, mint én, és akkor te is híres futónő lehetnél, mindenkit le tudnál győzni. Tessék, sikerült. Most már láthatod: Csak akarni kell, és valóra válnak az álmaid!